Közeledik a Cégkapu-regisztráció határideje!

A Cégkapu gyakorlatilag egy olyan platform, amelyen elektronikusan lehet kapcsolatot tartani a különböző hatóságokkal, egyszerűsítve és gyorsítva ezzel az ügyintézést, továbbá csökkentve a postai költségeket. A cégek számára azonban ez nem csak előnyökkel járó lehetőség, hanem egyben kötelezettség is, mivel jövőre már semmilyen ügyet nem intézhetnek a megszokott papíralapon, csak és kizárólag a Cégkapun keresztül. Azokkal a cégekkel szemben, amelyek nem regisztrálnak 2018. január 1. napjáig, hatósági ellenőrzés, vagy akár törvényességi felügyeleti eljárás is indulhat, ez utóbbi keretén belül pedig akár pénzbírság is kiszabható velük szemben.

Az alábbiakban röviden összegezzük a Cégkapu használatával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

 

Mi az a Cégkapu?

A Cégkapu tehát egy elektronikus küldemények küldésére, fogadására és tárolására szolgáló tárhely, amely egyrészről az állami és egyéb szervezetek, másrészről a gazdálkodó szervezetek (így a cégek) közötti kommunikációt teszi lehetővé. A bevezetésének elsődleges célja az elektronikus ügyintézés körének szélesítése, az adminisztráció gyorsabbá, költséghatékonyabbá és biztonságosabbá tétele.

Ennek megfelelően a Cégkapu biztosítja a digitális küldemények feladását és a címzett tárhelyére küldését, továbbá a feladás, az elküldés és a kézbesítés megtörténtének hiteles igazolását, valamint a kézbesítés során a küldemények sértetlenségét és zárt, biztonságos tárhelyen történő tárolását is.

A szolgáltatás bármelyik operációs rendszerből, tetszőleges böngésző használatával és akár mobilról is igénybe vehető a nap 24 órájában, a kézbesítés egyes (feladás – átvétel – letöltés) lépéseiről pedig a rendszer minden esetben e-mailben tájékoztat.

 

Hogyan kell regisztrálni?

A Cégkapu regisztrációját a cegkapu.gov.hu-n, díjmentesen lehet elvégezni, a folyamatot részletesen illusztrált (itt elérhető) súgó is segíti.

A már bejegyzett cégek esetén a regisztrációhoz szükség van az ügyvezető (vezető tisztségviselő) ügyfélkapus elérhetőségére, a cég (élő, azaz nem felfüggesztett vagy törölt státuszú) adószámára, valamint egy olyan e-mail címre, amelyet kizárólag az adott cég használ. Ha a cégképviseletet többen együttesen látják el, akkor a regisztrációt a másik cégképviselőnek is el kell végeznie jóváhagyó jelleggel.

A regisztráció során meg kell jelölni a Cégkapumegbízottat (jellemzően, de nem kötelezően az ügyvezetőt), azaz a tárhely adminisztrátorát. Az adminisztrációs felületet várhatóan 2017 novemberétől lehet elérni, ekkortól a Cégkapumegbízott a munkatársainak, beosztottjainak is adhat jogosultságot a cég levelezésének kezelésére.

 

Hogyan működik a Cégkapu?

Fontos tudni, hogy küldeményeket csak a Cégkapu felületén lehet küldeni és fogadni (átirányítás tehát nem lehetséges, ahogyan más kézbesítési mód sem), a megadott e-mail címre mindössze a küldemény állapotát jelző visszaigazolásokat küld a rendszer.

Érdemes figyelni arra, hogy ha egy beadvány esetén az a követelmény, hogy az határidőben érkezzen is meg a címzetthez, akkor nemcsak a feladási igazolásnak, hanem a küldemény átvételét tanúsító átvételi igazolásnak is vissza kell érkeznie határidőn belül.

A szolgáltató minden cég részére 300 MB méretű tárhelyet szolgáltat díjmentesen, de a rendszer bármekkora méretű küldemény elküldését és fogadását képes biztosítani. Ha nagyméretű dokumentumot szeretnénk küldeni, célszerű előzetesen érdeklődni, hogy mekkora méretű küldemények fogadását teszik lehetővé a fogadó szervnél. Fontos továbbá, hogy a szolgáltató folyamatosan ellenőrzi, hogy az elküldendő irat vírussal fertőzött-e, és fertőzöttség esetén jogosult megtagadni a kézbesítést.

Felhívjuk rá a figyelmet, hogy ha a cég elmulasztja a regisztráció 2017. augusztus 30-ai határidejét, akkor ezt még egy türelmi időszakon belül, 2017. december 31-éig pótolhatja. Eddig az időpontig az egyes szervek postán is kézbesítik (első alkalommal) az iratokat, figyelmeztetve egyúttal a céget, hogy 2018. január 1-jétől már csak a Cégkapun keresztül tudják majd joghatályosan megtenni a nyilatkozataikat.

A Cégkapu-elérhetőséget a későbbiekben be kell jelenteni majd a cégnyilvántartásba, egyelőre azonban nincsenek arról pontos információk, hogy a bejelentésnek lesz-e külön illeték-, vagy közzétételi költségtérítés-vonzata.

Mivel a rendszer egyes funkciói csak az év vége felé lesznek elérhetőek, a Cégkapuval kapcsolatos friss hírekről és tudnivalókról mi is rendszeresen beszámolunk majd hírleveleinkben. Az időközben felmerülő bármely kérdésük esetén állunk szíves rendelkezésükre.

 

 

1117 Budapest, Alíz u. 1.
Office Garden B. ép. 3. em.

Laworld Opten HVCA